Tébláboló emlékek

 Amikor a Vangelis válogatás CD-t hallgatjuk itthon (igen, igen, tudom, a zenehallgatási szokásainkról és az ehhez kapcsolódó hangminőségről majd egyszer máskor írok), a L’Enfant című szám öt másodpercnél tovább biztos nem szól, mert valamelyikünk lekapcsolja. Ennyire mély nyomot hagyott a mi generációnkban – akik a nyolcvanas-kilencvenes években voltak gyerekek - a vasárnap esti hírműsor, aminek a kezdete jelezte, hogy végérvényesen véget ért a hétvége.

„És akkor felharsan a Hét szignálja. Ennél a zenénél nekünk semmi sem fáj jobban vasárnaponként. Mi történt ezen a héten a hazai és világpolitikában. Mit érdekel az bennünket, nekünk nagyon fáj ez a zene, minket ez kínoz. Olyan kevés maradt a hétvégéből, és azt is a Hét szignáljának hallgatásával kell töltenünk.”

Hartay Csaba legújabb, Még nem is játszottunk című novelláskötete ismét hozza a XX. század végén megélt gyerekkor utáni sóvárgást, de ezek a novellák mégis mások, mint a Rajongók voltunk vagy a Lerepül a hülye fejetek írásai. Vicces a négyemeletesek tetejéről vagy az erkélyéről a hétvégi ebédhez félretett zöldségekkel megdobált felnőttekről olvasni (hasonló emlékei mindenkinek vannak, aki ilyen helyen lakott), a pingpongasztalok mellett kismalacként kiabáló fiúk is ismerősek, és a telepi gyerekek és az idősebbek közötti konfliktusok is biztos ugyanazok voltak az országban bárhol.

Ezek a nyarak dinnye és naptej illatúak, a teleket belengi a karácsonyi sütemények és a kamu torokfájáshoz ivott citromos tea aromája. Mosolyt csal az arcra, amikor a gyermeki fantázia szárított levesnek hívja a télidőben az erkélyen dermedő kocsonyát.

„Emlékek téblábolnak előttem, hűlt viaszpöttyök a kopott parkettán…”

Akik túl vannak a 25. érettségi évfordulójukon, élvezettel olvassák a novellákban felbukkanó gyerek- és kamaszkori emlékeket. De a Hartay-rajongóknak (mármint mi, akik Rajongók voltunk – érted? hihi) már ismerős lehet egyik-másik kaland a szerző eddigi munkásságából. Újra felbukkan a csavaros fagyi meg a Videoton TV-computer, és persze Dimitrij Lénáról mesél. De megrezgeti a nyolcvanas évek emlékeit az Úttörőházban szervezett diszkó és a mindent felülíró vágy, hogy a barátokkal „lemenjünk” játszani. Volt szerencsém egyszer interjút készíteni a szerzővel, azt mondta, hogy úgy tudott megbékélni a felnőtt léttel, hogy a visszaemlékezések írásával nem engedi, hogy végképp felnőjön.

Ennek mintha ellent mondana, de szerintem a legjobb ebben a novelláskötetben, hogy megjelenik egy új hang is. Igazából persze nem annyira új, hiszen Hartay Csaba versesköteteiben eddig is találkozhattunk ezzel a finom, néha elvágyódó, néha hétköznapi varázslatokat tartalmazó líraisággal, de a prózai szövegeknél most éreztem a legerősebben.

„Sokat nevet az ember gyerekként, minden apróságon, azon is, ami illetlenség, nem érdekelt bennünket az ilyesmi, ha nem látják, nevettünk mi mindenen és mindenkin.”

Ez már nem a felnőttbőrbe bújt kiskamasz, hanem a finomlelkű, érett ember megnyilvánulása. Mert fontos a fékevesztett vidámság, de az a szeretet, amivel a karácsonyi dalokat vinnyogóan éneklő dédi és a nagyszülők megjelennek, az tényleg szívet melengető. Itt a feleslegesen kikövetelt és megkapott ajándékok helyett a családi rituálék és az emberi gesztusok kerülnek előtérbe.

Kis sóhajtással megtöröltem a szemem sarkában gyülekező könnycseppeket, és összecsuktam a könyvet, rá a fiatalság bolondos lapjaira. Hiszen ezek az én emlékeim is! De várom, sőt nagyon várom az új novellákat, vagy akár a következő regényt, mert ez egy egyedi és szerethető stílus, biztos vagyok benne, hogy csavaros fagyi, Úttörőház és Depeche Mode nélkül is az lesz.

A műszőrme kabáttal álcázott segítőkész róka, aki szerette a sajtos párizsit

 Senki nem tett annyit mostanában a rókák becsületének helyreállításáért, mint Rádai Andrea! Rókazsolt tökéletes főszereplője az írónő mostanában megjelent, második mesekönyvének. Nem ám egy sunyi ravaszdiról van szó, ez a róka kedves, empatikus, gondoskodó – például ügyel a környezetére, zárás után mindig összeszedi a szemetet lakóhelyén, a Palatinus strandon, ahol egy odvas fa alatti üregben lakik. De begyűjti az elhagyott tárgyakat is – így tud segíteni két kislánynak, akikkel egy nyári napon titokban barátkozott össze (ebben segített némi elkunyerált sajtos párizsi is), és velük, majd később egy másik testvérpárral egyik kalandból a másikba keveredik.

Rókazsolt a Margitszigeten című könyvben megint egy olyan idilli, mesekönyvi alaphelyzetet teremtett Rádai Andrea, ahol a való világ megfelelő mértékben keveredik a csodákkal, a véletlenekkel és a varázslattal. A gyerekek és az állatok között nagy az összhang, természetes, hogy tudnak beszélni egymással, de az állatok és egyéb lények között van, aki megérti a hajó szavát is. Szerethetőek ezek az alakok, segítik egymást, példát mutatnak a többieknek és ezzel a példamutatással észrevétlen tanítják az olvasókat is. A célzott nagyobb ovis, kisebb iskolások pedig fogékonyak erre, sokkal többet lehet elérni náluk így, mintha szülői prédikációkat hallgatnának. Ami még finoman megjelenik – és sokkal távolabb mutat egy mesekönyv szórakoztató feladatán - az pont a családdal kapcsolatos. Joli és Sári szüleikkel együtt szépen élnek, érezhető a támogató közeg, például az apuka viccesen segíti a szállodába egy levélért beosonó lányát azzal, hogy lyukat beszél a londíner hasába. Brendon és Vanessza, akik a többi kalandban vesznek részt már nem ennyire szerencsések, de erről csak a kitaposott tornacipőjük és az árulkodik, hogy egy gyári munkásszállón laknak.

Ez az árnyaltság akkor is jelen van, amikor a többi szereplőről, például Macskabalogról van szó. Először annyit tudunk meg róla, hogy milyen mogorva és magának való, de utána kiderül, hogy felesége elvesztése miatt szomorkodott. Jó értelemben vett emberség van az itt szereplő állatokban. Macskablog még süt egy adag sajtos rolót (ami állítólag legjobb a városban), mielőtt felesége megmentésére indul, de sokszor segítenek egymásnak, legyen szó plüsszsiráf visszajuttatásáról vagy egy pillangócsapat útbaigazításáról.

Ami nekem fontos egy mesekönyvnél, hogy felnőttként is jó élmény legyen olvasni. Ebben az igényes, humoros és sokszor szépséges szövegben pont annyi a lazaság, amennyit a fiatalabb korosztályok is használnak – nem zavaróak a benne levő okék. Nagyon szerettem a neveket, tökéletesen felidézik azt a hangulatot, amikor ovisok beszélnek a barátaikról vacsora közben.

Több lírai részlet fűszerezte a meséket, a Budapest egét beborító, falevelek alá bújó pillangók utazását csodálatos elképzelni is (továbbá ez a rész bekerült nálam a legszebb zárómondatok listájára). És ha már a képekről van szó, ritka az a könyv, ahol olyan összhangban van a szöveg és az illusztrációk, mint itt. Sipos Fanni rajzai önmagukban, műalkotásként is megállják a helyüket, simán előfordult, hogy egy-egy lapnál várnom kellett a lapozással, mert annyira részletgazdagok a rajzok, hogy figyelmes nézelődés után újabb és újabb alakot találtunk.

Bárcsak igaziból is létezne Rókazsolt, szebb lenne ez a világ.

 

Amikor az objektív a görbe tükör

 Ez az első fotóalbum, amiről ajánlót írtam, gondoltam milyen jó lenne egy rendes közhellyel kezdeni, miszerint egy kép többet mond ezer szónál. De Molnár Péter még ezt is össze tudta kavarni. Mert az általa kitalált „Ezospiri bullshit” irányzat rajongói pontosan tudják, hogy a fényképei az alájuk írt szövegekkel együtt nyerik jelentésüket. Összeillenek, sőt kiegészítik egymást. Mondhatni, a könyvben gyakran emlegetett „Zuniverzum” is egymásnak teremtette őket.

Ha valaki nem ismeri a szerzőt személyesen, furcsa lehet olyan szövegeket olvasni, melyek mintha a közösségi médiában (vagy hűtőmágneseken, jelvényeken stb.) jelenleg túlburjánzó Mindenféle Okosságok és Életigazságok közé tartoznának. Éppen ezért, mielőtt nekikezdünk ennek a kétszáz oldalas, igazi, minőségi fotóalbum lapozgatásának, célszerű felidézni az irónia, a cinizmus, a humor, sőt a fekete humor jelentését. Aki szereti a Monty Python, a Fekete Vipera és a L’art pour L’art társulat stílusát, imádni fogja ezt a könyvet. Csodálatos látni, hogy egy építkezés unalmasnak hitt területén mennyi vicces helyzet rejtőzik a csupasz betonfalak és a vasbeton pillérek között. Arról nem is beszélve, hogy gyakran küzdök én is a pareidoliával, vagyis, hogy olyan helyeken is arcokat látok előbukkanni, ahol nem kellene lenniük. Ezek a típusú képek voltak a kedvenceim, legyen rajta akár gyorskaját majszoló betonfal, vagy csurig teli utcai szemetes. (Képeket azért se szúrok be, akit érdekel, megnézheti a könyvben.) De ehhez a fotós látásmódja kell, melyet lehet furcsának vagy groteszknek is tartani, ez az olvasótól (vagy jelen esetben a komplex vizuális élmény élvezőjétől) függ.

Nem titok, hogy hozzám közel áll ez a fajta humor, sőt azon szerencsések közé tartozom, akik a szerző barátjaként az elmúlt években folyamatosan mellette álltak, nógatták, sőt néha nyomdafestéket nem tűrően próbálták motiválni, hogy készüljön egy könyv ezekből a fényképekből. Elismerésként (vagy Molnár Petit ismerve kiszúrásként, hihi) az egyik előszót én írhattam az albumba. 

A magánkiadásban megjelent Az Ezospiri Bullshit első 7 (-1) éve első kiadása egy hét alatt elfogyott, de az érdeklődésre tekintettel már készül a második adag. Aki szeretne belőle a saját polcára, írjon a molnarpeter@molnarpeter.hu címre és akkor nem kell az Országos Széchényi Könyvtár olvasótermében hangos nevetéssel zavarnia a többieket.

A szerző Facebook oldaláért kattints ide, de a könyvben szereplő képek már nincsenek fent rajta, szóval érdemes beszerezni a kötetet. :-) 

2022: 101 könyv, 30708 oldal

 Mielőtt az idei olvasmányélményeimről írnék, gondoltam jó ötlet lenne visszatekinteni az elmúlt évre. Több könyvről írtam részletesen, de sok kimaradt, pedig a tavaly elolvasott 101 könyv között sok említésre méltó van még.

 

Csabai László: Szindbád, a detektív

A száz éve játszódó összefüggő novellafüzér főszereplője egy fiatal magyar detektív. Szépen megrajzolt helyszínek és eredeti szereplők, felsorakoztatva az emberiség számtalan pozitív és negatív tetteit. A bűntettek is érdekesek voltak, nem erőltetett a krimiszál sem. Remekül mutatta be a huszadik század első felét, szerettem, ahogy összeértek a történetek, a végén levő csattanó pedig a helyén volt. Ez volt az első könyvem Csabai Lászlótól, de biztosan elolvasom a többi művét is.

 Fahidi Éva: A Dolgok Lelke és Edith Eva Eger: A döntés

Egyszerre talált meg ez a két könyv, pedig A Dolgok Lelke már évek óta ott állt a polcon, de nem mertem belekezdeni. A holokauszt felfoghatatlan, érthetetlen és elfogadhatatlan, a túlélők visszaemlékezései azért is fontosak, hogy soha többet ne történhessen meg ez a szörnyűség. Fahidi Éva könyvéből sugárzik a derű, a legszörnyűbb helyzetet is azért tud túlélni, mert belekapaszkodik a csodaszép gyerekkorába és az őt meleg szeretettel körülvevő családi emlékeibe. Edith Eva Eger könyvében máshol vannak a hangsúlyok, de ugyanaz a megmagyarázhatatlan erő és bizakodás nála is ott van, és nagy motivációt tud nyújtani másoknak, akik megtorpantak az útjukon. Közös pont az életükben a tánc és a mozgás szeretete, és hogy gyűlölet helyett az életet választották. Edith Eger most 95, Fahidi Éva 97 esztendős – csodálatos teremtések, igazi példaképek.

David Attenborough: Egy ifjú természettudós történetei

Ilyen, amikor egy igazi angol úriember leírja állatgyűjtő expedíciókon szerzett élményeit. Elképesztőek voltak ezek az ötvenes évekbeli utazások, a világ még sokkal érintetlenebb volt, például Komodo szigetére még a helyiek sem tudták, hogy lehet eljutni. Ennek ellenére, hatalmas lelkesedés és tettvágy volt már akkor is jellemző Attenboroughra, ahogy a maga szerény és kedves módján elintézett minden adminisztratív és egyéb akadályt a felidézett három utazásánál. Bár óriástatut ő sem tudott gyűjteni, rengeteg információt megtudhatunk a könyvéből: a kisebb tatuk ennivalójához földet kell keverni, és akkor nem lesz hasmenésük, a komodói sárkányoknak rossz a hallásuk és régen a matrózok valószínűleg a lamantint nézték sellőknek. Szenzációs könyv, fiataloknak és felnőtteknek egyaránt szórakoztató és élményekkel teli. Eddig Durrell volt a kedvencem ebben a témakörben, de ezentúl Attenborough is többet fogok olvasni. 

Henri Perruchot: Van Gogh élete

Miközben olvastam jöttem rá, hogy a leghíresebb történetei kivételével eddig alig tudtam valamit Van Goghról. A szerző igazán felkészült, komoly kutatómunkát végzett, ez például látszik a festő és az öccse közötti levelezés bemutatásában. Ezek az idézetek nagyon jól ábrázolják Van Gogh személyiségét, sérültségét és ezzel összefüggésben betegségét. Számomra nagy segítséget jelentett, hogy nemcsak a festő életének helyszíneit mutatta be, hanem az ott készült képeket is, és azokat elemezte a színhasználattól a témaválasztásig. Sokszor jutott eszembe, hogy vajon mi lett volna Van Gogh sorsa, ha egy jómódú polgári családba születik, anyagi gondok nélkül, nyugodt körülmények között élve. Választ erre sose fogunk kapni, maradnak a csodálatos festményei és a szomorúság, hogy mindössze 37 év jutott neki.

Czakó Zsófia: Szívhang

Az elcsépelt mondás szerint egy nő két dologért képes mindent megtenni: hogy legyen gyereke vagy hogy ne legyen. Czakó Zsófia második regényében mindkét történetből bőven találunk, a borsodi kórházban sokadik abortuszukra váró nők és lányok mellett a fővárosi értelmiség vitaminokkal és jógagyakorlattal megsegített hiábavaló teherbeesései ugyanazt a reménytelenséget sugallják. Szociográfiai mélységű társadalmi helyzetkép, együttérzéssel és előítéletektől mentesen. Nagyon várom a harmadik kötetét, tehetséges és szívemhez közel áll, bármit is ír.

John Hersey: Harangot Adanónak

Kellemes meglepetés volt ez a regény, nem hittem volna, hogy ennyire leköt egy kis olasz falu II. világháború alatt játszódó története. Az amerikaiak már partra szálltak Olaszországban, a tengerparti Adano településen a kivándorolt olasz szülőktől, már Amerikában született Victor Joppolo őrnagy veszi át az irányítást. Figyelmes és emberséges hozzáállásával hamar rendet teremt az évtizedekig fasiszta vezetőktől szenvedő városkában. Miután biztosította az élelmezést és az utcák tisztaságát, megpróbálja megoldani a helyiek szívfájdalmát is: hogy szerezzen egy új harangot a tőlük elrabolt és beolvasztott 700 éves helyett. A regényben szereplő sokszor ironikus humor soha nem bántó, inkább a kulturális különbségeket figurázza ki. Vannak benne emberséges katonák és kegyetlen civilek, és görbe tükröt mutat a nemzetekről szóló sztereotípiáknak is. Nagyon érdekes, hogy Hersey a Time tudósítójaként járt Olaszországban 1943-ban és négy-öt napot egy hasonló szicíliai kisvárosban töltött, ahol Frank Toscani volt a polgármester, akinek az élete sokban hasonlít Joppolo őrnagyéra. Valószínűleg róla mintázta a főszereplőt, amit az is alátámaszt, hogy amikor az író elküldte Toscaninak a regény és az abból készült film szövegét, hiába írta bele a szerelmi szálra utalva, hogy sok elképzelt rész is van benne, Toscani 250 ezer dollárra perelte be. Végül egy közös vacsora alatt elálltak a pereskedéstől, és a filmből származó összes bevételt Hersley felajánlotta a Vöröskeresztnek. Teljesen megérdemelten kapta meg a könyv a Pulitzer-díjat 1945-ben.

Heinrich Harrer: Hét év Tibetben

Igaz az a mondás, hogy az Élet a legnagyobb rendező – végig úgy éreztem, hogy kalandregény írója nem tudott volna ennyi fordulatot kitalálni, mint ami Heinrich Harrerrel történt meg. A hegymászó a II. világháború kitörése után nem tudott visszatérni Európában, többször szökött meg az indiai hadifogolytáborból, míg Tibetbe jutott társával. A könyv legfőbb érdeme, hogy a rengeteg információt élvezetes formában mutatja be erről a titokzatos országról. Legyen szó múltról vagy jelenről, a helyi népszokásokról, a társadalmi berendezkedésről, vagy a vallásról, de akár egy átlagember mindennapjairól, alapos, de mégis könnyen olvasható stílusban ír róluk a szerző. Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy milyen körülmények között, mennyire hiányos felszereléssel érték el a Tiltott Várost. Európai létükre beilleszkedésük és elfogadásuk a helyiek részéről példa nélküli volt. Harrer a Dalai Lámáról hatalmas tisztelettel és szeretettel ír, nagyon jó volt látni a kötet illusztrációi között a később, róluk készült fotókat. A kínai megszállás előtt szinte az utolsó pillanatban figyelték meg Tibetet és ebben a műben emléket tudtak állítani neki. Nagyon érdekes könyv, szerettem olvasni.

Milyen könyvek kerüljenek a karácsonyfa alá?

 Remélem, nagyon sok családban elképzelhetetlen a karácsony könyvek nélkül. Ebben az ünnepi ajánlóban több könyvet szeretnék ajánlani, hogy minden korosztály megtalálja a saját, lapok közé zárt boldogságát.

 Jolly joker nagyszülőknek, lelkes sütögető szülőknek és minden kekszrajongónak

Régebben is sok süteményt sütöttem, de ahogy növekednek a gyerekek, nő az étvágyuk is és ugye azt tudjuk, hogy az édességnek külön gyomrunk van. 😊 Segal Viktor és Szemere Katalin 100 keksz, amit szeretsz cím albumával saját magamat leptem meg, és képtelen voltam kivárni a Szentestét, amióta megvan, lapozgatom. A témaválasztás remek, ezek a falatnyi sütik nagyon praktikusak, általában gyorsan és viszonylag egyszerűen elkészíthetőek. A hagyományos ízvilág mellett számos különlegességet is tartalmaz- az isler és a bocikeksz mellett olyan sós különlegességek is vannak benne, mint a csicseriborsós háromszög, a kéksajtos vagy kolbászos-újhagymás keksz. Amiért még érdemes megvenni a kötetet, az a csodálatos kivitelezés és a szöveg stílusa. Gyönyörűek a képek benne, szép a tervezése és az egész hangulata, emellett érződik, hogy vérbeli újságíró írta – remek stílussal és érezhető szeretettel vetette papírra a recepteket. Nagyon szerethető album.

Irodalom és főzés - mindenkinek, aki szereti

Még egy könyv a főzni szerető irodalomrajongóknak: Dragomán György Adjuk meg a módját! című kötete méltó folytatása a két évvel ezelőtti Főzőskönyvnek. Ennél a könyvnél véglegesen megbizonyosodtam arról, hogy komoly összegfüggés van az étel és az élet szeretete között. A legapróbb konyhai munka is lehet örömteli feladat és az a boldogság, ahogy a szerző a végeredménynek örül, az az olvasónak is mosolyra húzza a száját (arról nem is beszélve, hogy beindul a nyáltermelés is, éhesen nem ajánlott olvasni). A kérdés továbbra is az, hogy a konyhában tartsam vagy a nappaliban a könyvespolcon, ezen még eltöprengek.

Negyvenes-ötvenes korosztály

Aki a rendszerváltás alatt/után volt huszonéves, az nagyon fogja szeretni Maros Andrástól a Sorsolják a kaszinótojást című regényt. Igazi időutazás, de sokkal több mondanivalóval és tartalommal, mintha csak az ikonikus emlékeket idézné fel. A főhős ideiglenesen abbahagyja az egyetemi tanulmányait, és állást keres, amíg kitalálja, hogy a Közgázt folytatja vagy valami teljesen mást kezd az életével. Az Expressz újságban bekarikázott egy hirdetést, és egy rövid telefonhívás után máris Ceng úr, a Magyarországra költözött kínai boltokat üzemeltető kereskedő lesz a főnöke. A tökéletes helyszínrajzok bemutatják Újpestet és a budai kocsmákat és lakásokat, de a regény fő erőssége a benne levő szereplők ábrázolása. Az eladók és az egyikük, Gyöngyi nagymamája, a kínai kolónia és András családja mind olyan felejthetetlen szereplők, akik sokszor akadályozzák, majd segítik, de mindenképpen útba igazítják Andrást, hogy megtalálja saját magát. Sokat nevettem olvasás közben, igazán humoros regény.

Kicsiknek

Berg Judit könyvei évek óta a gyermekirodalom csúcsán vannak, az igényes szövegek és fordulatos történetek a gyerekek kedvencei. Kisebb ovisoknak a Maszat sorozatot ajánlanám, a nagyobbaknak a Lengemeséket. Ezek azok a könyvek, amiket a szülő is szívesen olvas a gyerekeknek. 

Már írtam ezt az ajánlót, amikor megláttam, hogy végre-végre újra kiadták Timo Parvela Miú és Vau című regényét. Régen közös kedvencünk volt a gyerekekkel, és habár nagyobb ovisoknak és kisiskolásoknak javasolják, évek óta keresem, hogy meglegyen a mi könyvespolcunkon is. Egy dombtetőn levő házikóban éldegél együtt egy kutya és egy cica, mindennapjaik kedves tükröt mutatnak egy átlag család életéhez. Senki sem tökéletes benne, de a humor és a szeretet segítségével minden nehézséget megoldanak. Az új kiadással kapcsolatos egyetlen szomorúságom, hogy most puha kötéssel adták ki, ami teljesen érthető a jelenlegi papírárak miatt, de gyerekkönyvnél hiányzik a kemény fedél.

Iskolásoknak

Kisebbeknek Rádai Andreától a Tündérek a tajgán ajánlanám, a címével ellentétben fiúknak is izgalmas olvasmány! Felső tagozatos nagyobbaknak, Mészöly Ágnes A kupolák titka lehet megfelelő regény, főleg, aki szereti a kicsit természetfeletti, kicsit misztikus témákat. Igazából ezt a könyvet javasolnám a szülőknek is, mert erős képet mutat napjaink társadalmáról – a gyerekek nem véletlenül viselkednek úgy, ahogy.

Kamaszoknak

A gimnazistánk nyár óta rengeteg krimit olvasott és az abszolút kedvencei Kondor Vilmos regényei lettek. A Bűnös Budapest-sorozat mellett a titokzatos szerző kortárs tematikájú könyvei is bejöttek neki, így a fiúknak jó ötlet lehet tőle beszerezni az olvasnivalót. Komorabb hangulatú Mészöly Ágnestől A fekete nyár című könyve, helyüket kereső lányoknak segítséget jelenthet. Ez nem a cukormázas kamaszkor bemutatása, hanem a mangák sokszor kemény világa, de a valódi életben sem csak rózsaszínben játszódik ez az időszak (sok türelem és kitartás a szülőtársaknak).

Mi mással fejezhetném be, mint hogy olvassatok mindennap!

A legmesésebb földrajzkönyv

Több generáció nőtt fel, amióta bemutatták Nils Horgersson csodálatos utazását rajzfilmen, hatalmas sikere volt, sokan még most is azonnal énekelni kezdik a főcímdalt, ha szóba kerül. Az animációs film alapjául szolgáló regényt biztos, hogy kevesebben olvasták, pedig Selma Lagerlöf 1906-1907-ben megjelent könyve a mai napig remek olvasmány.

Az ötlet nem az ő fejéből pattant ki, az írónő felkérést kapott, hogy Svédország földrajzáról írjon egy olyan tankönyvet, mely segít a gyerekeknek bemutatni hazájukat. Ehhez a legmegfelelőbb formának a mesét találta, mely valóban nagyon jó keretet ad a történetnek. Dél-Svédországban egy szép tavaszi napon Nils, a rosszcsont kisfiú, nem megy el a szüleivel vasárnap a templomba, mert titokban lövöldözni akar apja puskájával, de mivel galádul bánik egy véletlenül foglyul ejtett törpével, az megátkozza őt. Nils 20 centisre zsugorodik, és ezért annyira szégyelli magát, hogy megszökik Márton lúddal együtt, aki egy felettük elszálló vadlúd csapathoz csapódik. Egészen Lappföldig mennek, majd ősszel vissza, és közben rengeteg izgalmas kalandot élnek át együtt. Nils Holgersson jellemfejlődése egyértelmű, de más sok szívmelengető történetet is beleszőtt az írónő: például az apjukat kereső vándorló testvérpárt vagy a Skanzenben dolgozó öreget. A regényben az erkölcsi értékek mellett még a megjelenő hazaszeretet is említést érdemel: nagyon szépen írt Selma Lagerlöf a sokszor nehéz körülmények között dolgozó svédekről. Az izgalmas földrajzkönyv nemcsak a természeti kincseket, a növény- és állatvilágot mutatja be, hanem számtalan régi regét is elmesél, felidézve a népi hagyományokat és szokásokat is az öltözködéstől az ünnepekig.

„Nem érdemes búsulni, Nils Holgersson! Gyönyörű ez a világ, kicsinek, nagynak!”

Mind az emberi szereplők, mind az állatvilág megszemélyesített alakjai zseniálisak voltak, nagyon jó hangulatot áraszt a kötet. Lehet, hogy a mai gyerekeknek már nehéz elképzelni ezt az életformát, de ebben is segít a történet. Legszívesebben vennék egy repülőjegyet, és már utaznék is Svédországba. Tudom, hogy sokat változott a regény születése óta eltelt több mint száz évben az ottani természet, a városok és az iparosodás biztosan átalakították az eredetileg csodálatos tájat, de akkor is szeretném megnézni a tavakat, hegyeket, a tenger által körbeölelt szigeteket – mindent, ahol Nils járt.

Selma Lagerlöf nem véletlenül kapott irodalmi Nobel-díjat 1909-ben, maradandó művet hozott létre.

Kass János illusztrációja az 1962-es Móra kiadásban

„Nincs jókedvem, most csak boldog vagyok”

 Számomra Mikes Kelemen örök, ő a kedvencem a régi magyar irodalomból. A levelei alapján nagyon szimpatikusnak képzelem emberként, sok érzelemmel, néha túláradó melankóliával, de becsülettel, hűséggel és rengeteg humorral. Máshogy nem is tudta volna túlélni a rodostói száműzetésben töltött négy évtizedet, eltemetve szeretett fejedelmét, majd mindenki mást is az eredeti társaságból, míg végül végzett vele a pestis.

Nagyon örültem, hogy Szálinger Balázs Koncentráció című verseskötetében Mikes képzeletbeli szonettjei szővik át az oldalakat. A múltbéli szereplő a ma hangján szólal meg, ugyanaz a kedves alak, szinte látom a félmosolyt az arcán és a bánatot a szemében. Mert lehetünk úgy is magányosak, ha sokan vannak körülöttünk, és érezhetjük száműzetésben magunkat a saját hazánkban és az otthonunkban is. A pandémia idén született versek közül több is sugározza ezt az egyedüllétet, megjelenik az elszigeteltség és az ismeretlentől való félelem, miközben sülnek a kenyerek.

Terpeszben állok, nőnek a füvek.
A külvilág egy éve kenyeret süt,
Nézi, fényképezi. A lendület
Alábbhagy, mégis csak úgy vagyunk együtt,

 

Hogy nem vagyunk együtt. Gazos a kert,
Hát a konyhánál távolabbra lépünk,
S fölfedezzük a fényt, a színeket
S hogy míg leépülünk, mi minden épült. 

Szerencsések vagyunk, van egy hazánk:
Ha vágyakozni kell, léphetünk messzebb,
S vagy te, Néném, az elképzelt barát,
S mert sosem válaszolsz, te vagy a legszebb.

Elhalványodtam, de míg őszapók
Szállnak felém, nem lehetek halott.

(Mikes Kelemen szerencsésnek mondja magát, mert nem szűnt meg figyelni)

A különböző stílusú és nézőpontú versekben közös a finom, sokszor elegáns hangnem és a természetközeliség. Szálinger Balázs minden érzelmet és hangulatot ki tud fejezni egy tájleírással, egy növény vagy állat szövegbe emelésével.

Jó lehet elméletben
Egy egész ország őrzőjének lenni –
Gyakorlatban ide jár egy rigó
inni a vízhez, és idever a nap is.
 
Elméletben árnyas és szent föveny,
S mind halhatatlan, aki rálép –
Gyakorlatban viszont forog a föld,
És bűneinkről lecsúszik az árnyék.

(Vers)

 A versekben benne van az egész világ, az összes emberi gyarlósággal, a természeti szépséggel, a hittel és a hitetlenséggel. Éles kritikát hiába keresnénk, de a költő szemlélőként beleírja a véleményét a soraiba, reflektál a környező világra.

Elől megy az élet, s mögötte fut,
Lépked, majd végül lemarad az álom.

(Barátom, a színész, biciklivel)

Karcsú kis kötet, belefér egy nagyobb zsebbe vagy akár egy kisebb női táskába is. Jó néha fellapozni, megízlelni, elgondolkozni rajta. Amikor becsukjuk, rájövünk, hogy mi vagyunk Mikes Kelemen, mi vagyunk az Édes Néném, mi vagyunk a kampányoló politikus, a kerékpározó színész és a tegnapi, halott motoros. Manapság már az is eredmény, ha „Nincs jókedvem, most csak boldog vagyok”.

 

A Koncentráció magánkiadásban jelent meg, megrendelhető a https://szalingerbalazs.hu/hu_HU/products/koncentracio weboldalon, ahol egyedülálló módon már pdf formátumban, ingyen is letölthető a kötet. Ahogy a szerző egy interjújában említette: a vers közkincs, mindenki számára hozzáférhetőnek kell lennie.